Szóval az van, hogy most már több mint 6 hónapos vagyok (3 nappal több!), ami emberévekben, olyan mintha már 5 éves lennék (több mint 3 nappal). Mondjuk nem értem minek ez a párhuzam, hiszen Anyának és Apának nincsen ötéves embergyereke, mindemellett pedig fogalmuk sincs hogyan viselkedik egy igazi ötéves, így még csak össze sem tudnak hasonlítani... nem értem. Mindegy is.... Ha nekik ez jó, hogy számolgatnak, ám legyen!

A lényeg az, hogy elég érettnek tartottak arra, hogy magukkal vigyenek egy igazi nyaralásra. 3 teljes Napfelkel-és-lemegyre mentünk el, egy teljesen új világba, amit Őrségnek hívnak és hát ez tuti az én világom, hiszen én is állandóan őrködöm és nagyon jól éreztem itt magam.

Az utazás kissé hosszadalmas volt és időbe telt mire Anya agyáig eljutott, hogy az újonnan shoppingolt utazóplédemen a zipzárt le kellene húznia, mert amíg nem látok ki előre, úgysem fogok lefeküdni... Emiatt az odaút egy részét végigültem abban a bizonyos szupermen-pózban, amiben a hámom megtartott mikor a fáradság már kilökte a tappancsaimból a tartást, de szerencsére aztán megtört a jég és a takaró takarása. Az utat tulajdonképpen jól bírtam, szerencsére nem vagyok egy hányós típus, amit Anya minden kimondott alkalommal háromszor lekopogtat valahol.

Volt egy röpke kitérőnk, amit egy hatalmas, Balaton nevű vizes' mellett tettünk. Anya és Apa mindenáron meg akartak tanítani úszni. Apa kiguglizta a NE-tről, hogy van olyan hely, ahol ők is bejöhetnek velem a vízbe, így célirányosan arra gurították a négykerekűt. Hiába próbáltam közölni velük, hogy én már rég tudok úszni, szóval akár hagyhatnánk is az egészet, ők csakazért sem tágítottak. Nem volt egyszerű... /de erről Anya majd ír egy nagyobb lélegzetvételt/... mire végülis sikerült. Nem részletezném a dolgot, legyen annyi elég, hogy bebizonyítottam nekik mennyire ügyes vagyok és igenis tudok úszni. Ők boldogok voltak, én felfrissültem és folytattuk utunkat.

És aztán megérkeztünk ide:

Meseszép hely volt, nagy rohangálókkal, kérges árnyékolókkal és egy pajtással, akit Zénónak hívnak. Hamar összebarátkoztunk. Ő a panzió négylábú animátora, aki mindig mozgásban tart mindenkit, de ottlétünk alatt lefoglaltam 100%-ban.

A napjaink általában úgy teltek, hogy reggel 5:20kor ébresztettem Anyámat, aki készségesen levitt a rohangálóra és megfuttatott még a hőség előtt, majd kaptam enni és a dolgomat elvégezve mentünk a többiekért, akik csak akkor ébredeztek. Mindenki kávésbögrébe markolt, hogy jöhessen velem a szabadba és együtt legyük mindannyian.

Délelőtt elkísértem őket midenhova, ahova mentek. Voltunk erdőben, ahol sikeresen összeszedtem életem második vérszívóját... majd a harmadikat is... és voltunk légkondis kocsis túrán is. Délután általában, fürdeni mentek és mivel nekem már nem kellett bizonygatnom, hogy tudok úszni, így maradhattam a hűs szobában és nyugalomban sziesztáztam.

Az estéket közösen töltöttük. Miután vége lett az engem megillető játéknak hagytam, hogy ők is játszanak kicsit. Anya egyébként azt mondta büszke rám, mert nem csináltam ramazurit és "a koromhoz képest" nagyon jól viselkedtem.Gyorsan véget ért ez a pár nap, hazafelé pedig elkapott minket egy hatalmas vihar. Ami engem annyira nem izgatott, mert előtte kissé megilletődtem. Ugyanis elvittek egy helyre, ahol asztalkörül ültek és finom falatokat hoztak nekik. Engem meg egyszerűen odapórázoltak a szék lábához. Hát ki vagyok én kérem, hogy csak úgy lecövekeljenek? Minden esetre jól megsértődtem és csak fekete barátom tudott némileg feloldozni. 

Szuper volt a nyaralás, remélem máskor is Őrizhetem őket ilyen különleges helyeken.

PacsiPá,

Müzli