Szóval az úgy történt, hogy egész sok időt töltünk mostanában Gadziékkal. Jó sokat vagyunk a Falakveszikkörülön kívül, ami szuper és fárasztó meló is!

Úgy kezdődött, hogy valamikor a héten megjelent egy hatalmas bűzölgő kupac. Amit esküszöm nem én termeltem. Becsszó, hogy nem ástam mostanában!!! Szóval csak úgy ott termett az égből. És akkor jött Apa, meg az ő Apja, aki az egykeregű-csikorgó-nyikorgóval, ami megjegyzem NAGGGYONN félelmetes, elkezdte hátra hordani az én csodálatos pihe-puha mohás-füves kertembe. Hát nem voltam boldog... Az első napokban nem is volt nagyon kedvem rámenni. Még szerencse hogy maradt némi pihe-puha zöld, amin tudtam hemperegni, meg harapdálni, meg hát... tudjátok... a dolgomat végezni... Aztán persze ez hipp-hopp megváltozott.... vadevör... nézd csak a képet, milyen sáros voltam:

Aztán jött valami ünnep: HÚS-VÉT.... én is vételeztem némi húst ebben a pár napban a táp mellé, ezért én igazán imádom ezt az ünnepet. Ráadásul érkezett pár idegen, de mégis ismerős Kétlábú. Tisztára olyanok voltak mint Anya... Egyszer kétszer meg is zavarodtam, hogy kihez kell futnom, de aztán belejöttem. És hát annak kifejezetten örültem, hogy "Ju", aki egy az egyben olyan mint Anya hozott nekem SON-KÁT. Az egy iiiiiisteni étel!

Anya azt mondta, átestem valami tűzkeresztségen is, amit nem igazán értek, mert nem volt se tűz, se kereszt, viszont egy fekete anyagot rám kötöttek és a Falakveszikkörülön és Pihe-Puha Zöldön is túl mentünk. A Világba! Képzeljétek, a szomszéd négylábúakon kívül is rengeteg kutya él még a földön! Hát én ezt nem is tudtam! Az elején kicsit féltem, mert sokan voltak és mind ugattak rám, de Anya szerint csak irigykedtek, hogy nekem milyen jó dolgom volt! Izgalmas és fárasztó dolog volt a séta, de nagyon megdicsért mindenki. "Ju" azt mondta, még nem volt ilyen kutyájuk, akinek így ment volna elsőre a dolog. Tuti dolog ez a séta.... alig várom a következőt.... csak kicsit fárasztó... Nah, hát legyünk őszinték, az én lábaim nem olyan hosszúak... mondjuk nekem négy is van belőle... Mindegy. Majd bele jövök azt mondta Apa.

És valószínűleg tényleg bele fogok jönni, mert az első alkalom után hamar jött a második, ahol Apa szerint már nem is érdekeltek a kiabáló Négylábú társaim, csak vállat vonva büszkén sétáltam... vadevör...

Apa és "Ja" nagy munkában voltak. Azt mondták, kerítést csinálnak, hogy át tudjak rajta menni. Vagy azért, hogy ne tudjak? Nem emlékszem már, de tudjátok: Anyának mániája, hogy amíg beleférek egy sporttáskába, ne mehessek a Falakveszikkörül nyitó-csukójához. Nem értem mire ez a nagy felhajtás.... azt meg most már igazán szeretném tudni, mekkora egy sport-társak.... Minden esetre a kerítés elkészült két nap alatt, cirka 6-8 munkaóra elhasználásával. És tudjátok mi a legjobb!?? Hát az hogy átférek rajta! Szóval jó, mert ki tudom zárni a Kétlábúakat a kertemből... asszem ez volt a cél...Vadevör....

Pacsi-puszi,

Müzli